2012. május 21.

Életjeleket mutat a Windows Phone

Az amerikai és az európai piacokon is kezdi erősödés jeleit mutatni a Microsoft operációs rendszere. A szoftvercég szerint Kínában már az Apple-t is beelőzték.


A Kantar WorldPanel felmérése szerint a Windows Phone első verziójának kiadása után is sokáig hanyatló mobilos Windows erőre kapása figyelhető meg az amerikai és az európai piaconok. A cég szerint a Nokia Lumia modellek piacra dobása után érezhetően növekszik a Windows Phone-t hasznlók aránya. A platform részesedése Németországban 6 százalékra duplázódott, a brit, a francia, az olasz és az amerikai területeken pedig 3 és 4 százalék közé jött fel a Microsoft mobilos operációs rendszere.

Eközben Kínában is egyre előrébb jut a Windows Phone. A Microsoft helyi vezetője szerint részesedésük már 7 százalékos, ami azért érdekes, mert az Apple iPhone-ja egy Emerce-mérés alapján jelenleg 6 százalék körül mozog. Ennek részben az is oka, hogy a világ legnagyobb mobilszolgáltatójaként működő, több mint 650 millió ügyféllel rendelkező China Mobile még mindig nem árulja az iPhone-t.