2012. május 20.

Itthon az eladott mobilok majdnem fele okostelefon

Közel felével nőtt az okostelefonok piaca Magyarországon az első negyedévben, élen a Samsung, második a Nokia, bronzérmes az Apple.

2012 első negyedévében a nemzetközi trendekhez hasonló folyamatok játszódtak le a hazai mobilpiacon is, derül ki az IDC számaiból, amelyeket Hitter Lénárd elemző osztott meg a HWSW-vel. Az év első három hónapjában a globális mobilpiac stagnált, az okostelefon-eladások azonban mintegy 45 százalékkal nőttek. Ehhez kísértetiesen hasonló trendek rajzolódtak ki itthon is, a teljes mobilpiac volumene lényegében nem változott 2011 első negyedévéhez képest, az okostelefon-eladások azonban továbbra is lendületesen növekednek. Egy évvel ezelőtt hozzávetőleg 240 ezer okostelefont adtak el hazánkban, az idei első negyedévben ez 360 ezer közelébe emelkedett - a bővülés tehát 50 százalék körül volt.

A jelenség érthető, a mobilszolgáltatóknál már néhány tízezer forintért megvásárolhatók a belépő kategóriás okostelefonok, de a csúcsmodelleket is el lehet hozni részletfizetési konstrukcióban hűségnyilatkozat aláírása mellett, így gyakorlatilag csak az nem vesz okostelefont, aki nem akar. Nekik egyébként egyre nehezebb a dolguk, a szolgáltatók kínálatából lassan kikopnak a "feature phone"-ok, csak elvétve találni nem okostelefont az akciós ajánlatok között.

A gyártók versenyében továbbra is a Samsung áll az élen az okostelefon-szegmensben, a koreai vállalat tavaly ilyenkor vette át az elsőséget a Nokiától. A finnek még a dobogó második fokán állnak, a harmadik helyet az Apple foglalja el - az iPhone 4S úgy látszik, Magyarországon is nagy siker. Az első öt helyezett közé még a Sony (Ericsson) és az LG fért be, bár a piaci részesedésekre vonatkozó adatokat az IDC nem közölte lapunkkal.
Hitter Lénárd elemző elmondta, idén a mobiltelefon-piac stagnálására számít, ezen belül azonban várható az okostelefonok arányának további növekedése.