2012. május 21.

Kínában javított a Windows Phone

A debütálása óta eddig inkább csak szenvedő mobil operációs rendszer rövid idő alatt kellemes eredményeket szolgáltatott Kínában, ahol az Apple szoftverét is sikerült megelőznie - globális szinten is fordulat jöhet.

A napokban mi is beszámoltunk a Gartner első negyedévet összegző felméréséről, amelyben a Samsung és az Apple vitte a prímet, a maguk rendkívül kedvező adataival. A piackutató cég akkor azt is közölte, hogy a Microsoft az egy évvel korábbi 2,6 helyett alig 1,9 százalékot tudott megőrizni magának a piacon, így nem sok esély mutatkozott a gyors talpra állásra. Ennek jártak utána néhányan, hogy világosabban lássanak a kérdésben.

A Gartner elemzői kérdésre elárulták, hogy a szoftvercég eredményét 85 százalékban már a Windows Phone szolgáltatta, a Nokia pedig egyedül több mint 60 százalékért felelős. Itt elsősorban arra számítanak, hogy a kínai rajt, valamint az operációs rendszer új verziója lendíthet nagyot idén a forgalmon, a helyzet tehát nem teljesen reménytelen. Némileg ezt támasztja alá a Kantar Worldpanel saját felmérése, amely a felhasználók bizonyos csoportjainak megkérdezésére, nem pedig az eladási számokra támaszkodik. Ebben azt láthatjuk, hogy több nyugat-európai országban és az USA-ban 3-4 százalékra nőtt a befolyásuk, Németországban pedig rögtön 6 százalékra ugrottak, vagyis itt sem teljesen sötét képet festenek fel a platform számára.


A Microsoft kínai régióért felelős részlegének ügyvezető igazgatója nyilatkozott a napokban egy holland lapnak, kiemelve, hogy a rajtot követő első két hónapban egyből 7 százalékot tudtak megkaparintani az óriási piacon. Ez önmagában nem tűnik nagy áttörésnek, ám arról sem érdemes elfeledkezni, hogy az Apple iOS jelenleg 6 százalékon áll az országban, vagyis igencsak jól sikerült a Nokia készülékeinek bemutatkozása. Az appok terén ugyan még jelentős a lemaradás, ám jelen pillanatban több mint 2500 fejlesztő (a kutatás-fejlesztési részleg munkatársai) dolgozik azon, hogy minél több megfelelő alkotás álljon a kínai felhasználók rendelkezésére.

Az Android jelenleg a kínai piac 69 százalékát uralja, ennek behozására nem sok esély látszik.