2012. május 8.

LG Optimus L7, WP7-es Samsung

Az LG androidos L-sorozatának legerősebb tagja is elrajtolt több országban, és míg a cég további szerepe kérdéses a Windows Phone vonalon, a Samsungot ez nem rettenti el attól, hogy itt is megmérettesse magát.


Saját dél-koreai oldalán számolt be az LG arról, hogy az MWC alatt megismert L-sorozat újabb tagja futott be több európai és ázsiai országban, ezúttal pedig a család legerősebb tagja rajtolt el. Ahogy arról korábban mi is írtunk, az L7 már kifejezetten csúcskategóriás megoldás, kellemesebb jellemzőkkel a fanatikusok számára.

Ennek megfelelően az új okostelefon meglehetősen nagy, 4,3 hüvelykes kijelzővel, 480 x 800 pixel felbontással érkezik, Android 4.0-val megtámogatva a szoftveres oldalon. A cég elsőként a jelentősebb ázsiai és európai piacokon teszi elérhetővé a készüléket, amely 8,7 mm-es vastagságával és a már korábban megismert külső dizájnnal vetélkedik majd a már kapható fejlesztésekkel. A hardveres jellemzők listáján a Gorilla Glass, legfeljebb 32 GB-os microSD, 4 GB-os belső tároló, 512 MB RAM, WiFi, Bluetooth, NFC, GPS, valamint microUSB található, egy 5 megapixeles hátoldali és egy egyszerűbb elülső kamerával, illetve egy 1700 mAh-ás akkumulátorral kiegészítve.


Bár a céggel kapcsolatban a napokban felmerült, hogy jó időn belül nem dobnak piacra WP-es megoldást, ezt nem sokkal később cáfolták (nem is nagyon volt más lehetőségük), a Samsung ettől függetlenül azonban halad előre szintén korábban megismert tervével, mely szerint két változat a Windows Phone 8, egy harmadik pedig még a WP7 alá jelenne meg. Ez utóbbi látható egy most felbukkant képen, fehér külsőben, SGH-i667 típusszámmal, Mandel kódnéven. A még idén megjelenő okostelefon támogatja a 4G LTE elérést, a WVGA (800 x 480 pixel) felbontást, a Windows Phone 7.5 Refresh verzió alatt.


A típusszám alapján többen úgy vélik, hogy gyakorlatilag a Samsung Focus Flash egy új változatáról van szó, ám a további információk valószínűleg csak a hivatalos bejelentés során jelennek majd meg.