2012. május 10.

Samsung Galaxy S III a hazai T-Mobile-nál

Minden jel arra mutat, hogy a magenta színekben pompázó operátor gyorsan lecsap az új csúcsmobilra.

A Samsung múlt hét csütörtökön leplezte le a tavaly februárban érkezett Galaxy S II (I9100) sokak által várva várt utódját, a Galaxy S III-at (I9300). No, kérem szépen a hazai T-Mobile máris felvette a "Hamarosan kapható készülékek" listájára az újdonságot, még pedig a Samsung Galaxy Ace 2 és a Samsung S5610 mellé. 

Azt persze egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikortól és milyen áron lesz kapható a hazai T-nél a Galaxy S III, melynek nemzetközi forgalmazása egyébként május 29-én, vagyis három hét múlva fog megkezdődni. A készülék elődje, a Galaxy S II jelenleg 114900 forintos előfizetéses áron kapható a szolgáltatónál, mely készülék pre-paid csomagban 129990 forintba kerül. Kíváncsian várjuk, hogy a Galaxy S III érkezése milyen hatást gyakorol majd a Galaxy S II árára.

Az Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) operációs rendszerű Galaxy S III kapcsán említést érdemel többek közt a 4,8 colos képátlóval rendelkező HD Super AMOLED kijelző, a négymagos 1,4 GHz-es processzor, az 1 GB RAM, a 2100 mAh kapacitású akkumulátor, illetve a Full HD videófelvevős 8 megapixeles kamera. A microSIM-es készülékről készített részletes bemutatónk itt olvasható.