2012. május 17.

Szülői felügyelet a Windows 8-ban (képekben)

Az új rendszer által részletes betekintést nyerhetünk gyermekünk gépezési szokásaiba.

A Windows 8 egyik lényeges újdonsága, hogy a  szülők jobban figyelemmel kísérhetik, hogy gyermekük éppen merre vándorol az online világ berkein belül. Az információk tükrében az aggódó felmenők kiszűrhetik azokat a tartalmakat, amelyek szerintük veszélyes lehet gyermekük számára; hab a tortán, hogy mindezt úgy tehetik meg, hogy nem feltétlenül kell az utódnak a közelükben tartózkodnia.

Phil Sohn blogposztjában kifejti, hogy a gyerekek mai generációja már az online világban nő fel: az internetet használják a házi feladatuk elkészítésére, a játékra, a barátokkal történő kommunikációra és egyéb, az információ beszerzésére irányuló tevékenységre. Sohn egy kétélű pengének látja az online világot: az egyik oldalon található a pozitív tapasztalatok tárháza, ám a másikon ott vannak azok a nem kívánt veszélyek, amik a gyermek egészséges lelki fejlődését gátolhatják. A szülőknek mindig is gondot jelentett gyermekük online tevékenységének figyelemmel kísérése, ám „a Windows 8-cal többé már ez sem akadály".

Biztonságosabb szörfölés

Az új rendszer által már hatásosabban követhetjük végig sarjunk online lábnyomát, legyen bárhol is a világban. A szolgáltatás aktiválása egyszerű: minden ifjúnak érdemes egy profilt létrehozni, ami után nincs más dolgunk, mint megjelölni azt a gyerek fiókjaként.
Ezek után elég hagynunk az utódot járni a saját maga által kitaposott, virtuális útján. A szolgáltatás aktiválását követően a rendszer hetente küld egy riportot a fiatalok számítógépes szokásairól. A jelentésből olyan információk birtokába juthatunk, mint a leglátogatottabb oldalak, leggyakrabban használt alkalmazások és legtöbbször keresett kifejezések. A megfigyelés felállításának legegyszerűbb módja, ha az egész család rendelkezik egy saját Windows Live-fiókkal.

Beállítási lehetőségek

Mivel az aktuális értesítéseket e-mailben kapjuk, így nem kell a gép előtt ülnünk órák hosszat, a jelentésre várva. A beállításaink a familysafety.microsoft.com oldal felhőjében tárolódnak, így azok automatikusan minden olyan PC-n aktiválásra kerülnek, ahová fiókunkkal bejelentkezünk. A fiók „szülői" státusszal való felruházása megfelel a rendszergazdainak: az aktiválásával a gyerekünk nem férhet hozzá a személyes adatainkhoz (e-mail, dokumentumok stb.), sem a „fentről" letiltott szolgáltatásokhoz, valamint nem tölthet le olyan fájlokat, amiket a rendszer biztonságilag megkérdőjelezhetőnek tart.
Ezzel szemben a szülő igazi zsarnokként uralkodhat gyermekének számítógépe fölött: a ráruházott hatalmánál fogva képes lesz korlátozni a weboldalak hozzáférhetőségét, továbbá a keresést leszűkítheti a Google, Yahoo!, Bing triászra, amikből kívánságra ki is szedetheti a felnőtt tartalmakkal rendelkező oldalakat. Ezen felül még az is megszabható, hogy az alárendelt naponta hány órát használhatja számítógépét. Emellett még a Windows Store-ra is ráhúzhat egy életkorszűrőt, sőt a Windows 7-hez hasonlóan bizonyos játékok futtatását is megtilthatja.

Ideális eszköz ez azon szülőknek, akik szeretik féltett magzatuk minden egyes lépését figyelemmel kísérni. Aki a funkciótól felvillanyozva érzi magát, az a végleges kiadás előtti próbaverzióban (Release Preview) kitapasztalhatja annak minden csínját-bínját.