2012. augusztus 26.

Windows 9 már készülőben?


A Microsoft több munkatársának adatlapja is árulkodik arról, hogy a cég fejlesztői a Windows 8 készre gyártása után rögtön bele is fogtak az operációs rendszer következő verziójába.

Microsoft-alkalmazottak LinkedIn-profilján nézett szét az MSFTKitchen, és több érdekességet is találtak, amik mind a következő - mármint a most következő nyolcas után következő - Windowsról szólnak. Egy termékmenedzser például aktuális munkái közt említi a Windows 9 fejlesztői környezetének dokumentálását, egy másik tapasztalatainál sorolja fel a kilences Windowst, míg egy fejlesztő profilján az áll, hogy idén júniustól dolgozik a Windows 9 rendszeren. Olyan is van, aki Windows.next néven említi a szoftvert.

Nagy a valószínűsége tehát, hogy a cégnél több hónapja folynak a Windows 9 fejlesztési munkálatai, ami egyébként teljesen természetes, hiszen házon belül is láthatunk rá példát: a Surface táblagép sem jelent még meg, a Microsoft pedig már javában a Surface 2-es tabletet csiszolgatja.
A Windows 9 tervezett megjelenési ideje még nem ismert, az viszont biztos, hogy a “közvetlenül következő”, nyolcas Windowsra október 26-áig kell várni, ekkor jelennek meg majd a polcokon a héten kiszivárgott dobozok. A rendszerből nemrég kikerült a Metro felület neve, bekerült viszont alapértelmezett beállításként az Internet Explorer 10-be a Google működésének alapjait blokkoló “Do Not Track” megoldás.

Aki még ősz előtt szeretné kipróbálni a Windows 8 operációs rendszert, az letöltheti a megjelenésig ingyenesen használható előzetes verziót.