2013. március 24.

Torrentre szivárgott a Windows Blue előzetes változata

A hét végén a weben felbukkant a Microsoft még mindig rejtélyes, ám hamarosan talán már hivatalosan is megerősítésre kerülő Windows Blue frissítésének egy köztes változata. A 9364-es build-számot viselő, 2.63 GB-os telepítőkészlet a feltételezések szerint a Windows Blue első mérföldkövét képezi, amit a korábban kiszivárgott információk szerint már vélhetően egy nyilvános előzetes változat fog követni.


Mint arról már korábban beszámoltunk a Microsoft által mindeddig hivatalosan be nem jelentett Windows Blue a Windows 8-as platform első jelentés frissítését fogja képezni. A vélhetően még idén nyáron kiadásra kerülő új rendszer célja az eddig kiszivárgott információk alapján olyan változtatások bevezetése a Windows platform architektúrájában, amelyek egy a korábbiaknál gyakoribb, gyakorlatilag folyamatos frissítést és fejlesztést tesznek majd lehetővé a Microsoft számára.
A kiszivárgott változat a gyanú szerint a Windows Blue Milestone 1-es verzióját képezi, amit hamarosan egy nyilvános előzetes követhet majd
A kiszivárgott változat a gyanú szerint a Windows Blue Milestone 1-es verzióját képezi, amit hamarosan egy nyilvános előzetes követhet majd
Ezen kívül a rendszer apróbb fejlesztéseket is tartalmaz majd a Metro felület vonatkozásában. Így például a jelek szerint a korábbiaknál kisebb csempék létrehozását is megengedi majd a Start képernyőn, és szintén újdonság az is, hogy a felhasználó immár két Metro alkalmazást is tud majd együtt futtatni, azok között vízszintes irányban megosztva a képernyőt.
A kiszivárgott verzió az eddigieknél kisebb csempék létrehozását is lehetővé teszi a Start képernyőn
A kiszivárgott verzió az eddigieknél kisebb csempék létrehozását is lehetővé teszi a Start képernyőn
A Windows 8 felhasználók számára a feltételezések szerint majdan ingyen vagy legalábbis rendkívül olcsón elérhetővé váló frissítés ezen kívül úgy tűnik, hogy egy új Internet Explorer-t - ezúttal már a 11-es verziószámút -, valamint számos, a Microsoft Bing keresőjével és online szolgáltatásaival (többek között az Outlookkal és a SkyDrive-val) a működést még szorosabbra fonó komponenst is tartalmaz majd.