2013. június 1.

Windows 8.1

A Microsoft tegnap véget vetett a találgatásoknak, és úgy döntött, megmutatja, mire számíthatunk az év végén megjelenő 8.1-es nagy frissítésben.

Tegnap reggel már írtunk arról, hogy a Microsoft zártkörű teszteléséről kiszivárgott információk alapján néhány funkció hogyan újulhat meg a Windows 8-ban az ígéretek szerint év végén érkező 8.1-es frissítéssel. Hírünk megjelenését követően azonban a Microsoft egy hivatalos blogbejegyzésben lerántotta a leplet az újdonságokról, elejét véve ezzel a további találgatásoknak és pletykáknak. A Microsoft szerint nem csak a vásárlók visszajelzéseinek megfelelő változtatásokat végezték el, hanem új funkciókkal is bővítik az operációs rendszert, és jelentős újdonságokkal fognak szolgálni a vállalati felhasználás terén is, erről azonban majd csak a jövő heti TechEd North America nevű rendezvényen árulnak el többet.
A blogbejegyzésben a Microsoft elismeri, hogy – bár a számítástechnika a jelek szerint egyértelműen az érintésvezérlés irányába fejlődik – még rengeteg, egérrel és billentyűzettel irányítható számítógép van használatban, ezért lépéseket tesznek azért, hogy a Windows 8 a hagyományos PC-ken is a mostaninál könnyebben kezelhető legyen. A hivatalosan közölt információ gyakorlatilag megegyezik a korábban kiszivárgottal, a régi típusú Start menü visszahozásáról nem esik szó, csak a Start gombról. Ez a bal alsó sarokban kap helyet, és alapesetben a Start képernyőn nem lesz látható, csak akkor, ha a kurzort a bal alsó sarokba mozgatjuk. Asztal nézetben viszont mindig ott lesz eddigi Windows verziók során megszokott helyén,  és megnyomásával vagy a csempés kezdőképernyőre, vagy – ha úgy állítjuk be – a minden alkalmazásunkat kilistázó felületre jutunk.

Forrás: Windows SuperSite
Változik a PC beállítások funkció is, és ezentúl olyan változtatásokat is elvégezhetünk benne (rendszerfrissítés, a képernyőfelbontás megváltoztatása, energiamenedzsment, hálózati kapcsolatok, SkyDrive), melyekhez eddig be kellett lépnünk a Vezérlőpultba. A SkyDrive-ot a 8.1-től teljesen integrálják az operációs rendszerbe (érthetetlen, hogy ez miért nem így volt már az elejétől), ezentúl a fájlműveleteket egyenesen a felhőbe is végrehajthatjuk.

[+]
Fejlesztenek a legtöbb gyári alkalmazáson (ez nem lesz túl nehéz, tekintve a mostaniak tudását), a Fotók alkalmazással ezentúl már néhány alapvető módosítást is elvégezhetünk a képeinken, a Zene alkalmazást pedig elmondásuk szerint teljesen átalakították a könnyebb használhatóság érdekében.  A 8.1-es verziótól kezdve lehetőségünk lesz több Modern felületre készült alkalmazás egyidejű futtatása esetén azokat szabadon átméretezni, és megnőnek a lehetőségeink a Modern UI-s multitasking és többmonitoros konfigurációk esetében is: három kijelző esetén például egy-egy monitoron különböző Modern alkalmazások futhatnak, miközben a harmadikon továbbra is nyitva lehet a csempés Start képernyő. (Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy ezek olyan „újítások”, melyek a modern operációs rendszerekkel rendelkező PC-s világban már nagyon régóta léteznek, mindössze arról van szó, hogy ezt most a Modern felületen is megkapjuk). Átalakítják a Windows Store-t is, hogy az eddiginél több információt jelenítsen meg, és könnyebb legyen benne navigálni, keresni.
[+]
[+]
A böngésző az Internet Explorer 11-es verziója lesz, és egy sokak által várt funkcióval érkezik: a Google Chrome-hoz hasonlóan képest lesz szinkronban tartani a megnyitott böngészőfüleket Windows 8-as eszközeink között.
Szabadabb kezet kapunk a személyre szabhatóság terén is. Használhatjuk ugyanazt a háttérképet az asztalon és a Start képernyőn egyszerre (ezáltal a Microsoft szerint egységesebbnek érezhetjük a kezelőfelület és könnyebbnek az átmenetet a hagyományos asztal és az új Modern nézetek között), valamint a záróképernyő ezentúl digitális képkeretként is működhet, és folyamatosan pörgetheti a képeket az általunk kijelölt forrásból (ami lehet akár a felhőben is). A Start képernyőn két új csempeméret (egy kisebb és egy nagyobb) kiválasztására lesz lehetőségünk, így hatékonyabban tehetünk rendet az kezdőképernyőre kitűzött alkalmazásaink között. Sőt, egyszerre több alkalmazást is kijelölhetünk, és csoportos műveleteket (akár eltávolítást) is végezhetünk rajtuk. Megoldják végre a véletlen csempemozgatásokat is, a 8.1-től a mobil operációs rendszereknél már bevált módszerrel, a jobb egérgomb nyomva tartásával tudjuk mozgatni a csempéket. Végre lesz lehetőség az alkalmazásokat név, dátum, használati gyakoriság és kategória szerint rendezni, továbbá az újonnan installált programok ezentúl már nem kerülnek automatikusan a Start képernyő jobb szélére, hanem az Alkalmazások nézetben az „Új” kategóriában találjuk meg.

[+]
A Microsoft szerint a most felsoroltakon kívül még számos újdonság van a tarsolyukban, de ezekről csak a következő hetek folyamán fognak beszélni – érthető, hiszen fent kell tartani az érdeklődést a június 26-án kezdődő Build konferenciáig, amikor úgyis mindenre fény derül.